10. fejezet - Barátság

"A jó barátokat nem látod,
ők mögötted állnak."

- JANICE SZEMSZÖGE -

Kenneth nem beszélt velem, hiába akartam szóra bírni. Pedig még kémiaóránk is volt, de nem szólt egy szót sem. Hallgatott. Nem mondott semmit, nem tudtam semmit. Nem nézett őrültnek, és emiatt még jobban féltem. 

Nem értettem, hogy nem akadt ki, vagy valami. Meg akart nyugtatni, ami ilyen esetben nekem az utolsó dolog lenne, ami eszembe jutna... Vagy csak én vagyok szörnyű ember?

Minden esetre szünetben kimentem az udvarra. Nem volt beborulva, hét ágra sütött a nap. Az árkádok alatt Tristan és barátai ácsorogtak. Nem volt sok kedvem most Tristan-nel beszélgetni, egyrészt, mert Kenneth nem akarja, másrészt meg azért, mert a haverjai ott vannak, akik pedig ijesztők. Mármint tényleg, olyan a kisugárzásuk... Nem tudom megfogalmazni. Olyan rossz előérzetem van az egész társasággal kapcsolatban. 

Azonban Tristan is észrevett engem, és elindult felém. Ennyit arról, hogy nem beszélek vele. 

- Szia Janice  - köszönt rám. 

- Szia. - biccentettem. 

- Hogyhogy nem bo... Kenneth-tel vagy? - kérdezte a féloldalas mosolyával. 

- Hát... Nem vagyunk most épp beszélő viszonyban. 

- És mi abban vagyunk? - vonta fel a szemöldökét. Kissé elmosolyodtam. 

- Még nem döntöttem el. 

- Akkor ezt egy igennek veszem - felelte, majd kicsit közelebb jött hozzám, és megéreztem enyhén a csodálatos illatát... Komolyan, egy pasinak hogy lehet ilyen jó illata? - Remélem, nem haragszol amiatt a... na, amiatt. 

- Semmi - legyintettem. - Ha nem akarjátok elmondani, biztos jó okotok van rá. Másrészt meg kételkedem benne, hogy van bármi is, amit el kéne mondani. 

- Akkor megnyugodtam. Mit szólnál egy délutáni kávéhoz vagy valamihez, kislány? Eléggé fáradtnak tűnsz...

- Nem aludtam valami jól - feleltem. - De bocs, most nincs kedvem hozzá. 

- Oké - felelte röviden, majd közelebb hajolt, és egy tincsemet a fülem mögé simította. Annyira tudja, hogy kell hatással lenni egy lányra... 

De én nem egy lány vagyok. 

Komolyan a szemébe néztem, és vártam, hogy miért csinálta ezt a mozdulatot. Feltűnt, hogy gondosan ügyelt arra, hogy hozzám ne érjen. Érdekes, de nem csináltam belőle ügyet. 

- Mit művelsz? - ráncoltam a homlokomat. Tristan kérdőn, féloldalas mosolyával nézett rám. 

- Minek látszik? 

- Öhmm... Nem tudom, mi a megfelelő szó rá - mondtam végül. Zavarban voltam, eltávolodtam tőle. - De bármi is, hagyd abba. 

- Oké - megadóan felemelte a kezét. - Igazából csak teszteltem valamit. 

- Ugyan mit? - vontam fel a szemöldökömet.

- Egy elméletet. - felelte röviden. Továbbra is úgy néztem rá, mint aki kíváncsi a folytatásra. - Hogy tényleg nem olyan hatással vagyok rád, mint a többi lányra. - elmosolyodtam. 

- Azt hittem, hogy ez eddig is tiszta volt.  

- Hát... most már biztos, hogy nem. - válaszolta. - Most megyek. - mondta, majd visszasétált a többiekhez...

Csak úgy simán itt hagyott köszönés nélkül? Nem értem ezt a srácot, komolyan nem... Se Kenneth-et. Mindketten szörnyűek, nem akartam ilyesmin agyalni. Bementem a suliba, majd megkerestem Tayna-t és a barátnőit. 

- Sziasztok! - köszöntem nekik. Furán néztek rám. 

- Szia... - felelték. 

- Szia! - mosolygott rám Tayna. - lányok, ő itt Janice. Janice, ő itt Charlie - mutatott egy vékony, hosszú, fekete hajú, szeplős, szemüveges lányra. - Ő pedig Rossy - mutatta be a másik lányt is, akinek fehérre festett haja volt, és tiszta rózsaszín volt az egész ruházata. Rossy-t és Tayna-t megértettem, miért barátkoznak egymással. Hasonló a kisugárzásuk, az az életvidám, romantikus fajta. Charlie valahogy nem illett kettejük közé, hisz nem volt semmi különleges a stílusában. Ezt nem rosszból mondom, csak így volt... Minden esetre mindhárman szimpatikusak voltak. 
- Milyen eddig a suli? - kérdezte Tayna kiszakítva a gondolataimból. 
- Hát... kicsit egyedül érzem magam - feleltem röviden. - Mindenkinek megvan a megszokott baráti köre, és sehova nem illek be. 
- Úgy láttam, hogy Kenneth-tel jól kijössz. - mondta kissé morcosan Rossy. 
- Öhm... Igen - feleltem végül. - De nem igazán szeretne beszélni. 
- Kenneth senkivel nem szeret beszélni, ne vedd magadra - nevetett ki Tayna. - Minden esetre, hozzánk mindig jöhetsz. - mosolygott.
- Kedvesek vagytok - mondtam. - viszont biztos nem tudtok olyan jókat beszélgetni, ha én is itt vagyok... 
- Ne butáskodj - szólt közbe kicsit halk hangján Charlie. - Biztos izgalmas egy ember vagy, egymással eddig is épp eleget beszélgettünk. 
- Kösz, ennyire becsülsz? - felelte játszott sértődöttséggel Rossy.
- Igen, túl sok volt már belőled - játszik rá Tayna is. 
- Annyira gonoszak vagytok... - mondta, majd hátravetette a haját. - Nem beszélek veletek... - Mindannyian felnevettünk. 
- Megcsináltátok az irodalmat? - kérdezte Tayna. 
- Aha, még tegnapelőtt. - bólintott Charlie. 
- Meglepődnél, ha igent mondanék, mi? - mosolygott Rossy. 
- Mégis beszélsz velünk? - kérdeztem mosolyogva. Meglepetten, de kissé boldogan néztek rám. Rossy megint elővette a megjátszott sértődöttségét. 
- Mindenbe beleköttök... Kötözködők! - mondta durcásan. Nagyon jól el voltunk, és örültem, hogy szereztem pár barátnőt - ha nem is olyan közelieket, de legalább szereztem. 

Elérkezett a hétvége, és a héten többet nem beszéltem se Kenneth-tel, se Tristan-nel, de különösebben nem is hiányoztak annyira. A lányokkal - Tayna-val, Rossy-val és Charlie-val egész jól kijöttem, de még mindig nem voltam igazán a kis csapat tagja. Hogy is lehetettem volna, amikor még egy hete se voltam ott? 
Minden esetre eseménymentes hétvégém volt, apa és a bátyám otthon voltak, de ott is csak a munkájukkal foglalatoskodtak... Szegény Jayson - a bátyám - még csak 24 éves, és már csak a munkájának él... Egyetlen dologban voltam biztos, én nem ilyen életet szeretnék majd... Minden esetre ő boldognak látszik így, ahogy van, és ettől én is kissé megnyugszom. 
Eseménytelenül telt ez a két nap, és lelkesen vártam a jövő hét fejleményeit...